Amikor az önismereti, vagy más szóval spirituális útra lépünk, először azt általában megelőzi egy krízishelyzet vagy a kíváncsiság, hogy többet tapasztaljunk az életből, mint amit eddig.
Aztán elindulunk az úton, megyünk, gyógyulunk és egyszercsak találkozunk egy olyan állapottal, amiben azt gondoljuk, hogy baj van velünk: “nem így kellene éreznem magam…, nem így kellene viselkednem…”. Ilyenkor gyakran azt érezzük, hogy visszavonulnánk a világ elől és sokszor tévesen úgy gondoljuk, hogy baj van velünk.
A begubózás – angolul cocoon state – az a magányos időszak, amikor visszahúzódunk a külvilágtól. Ez az állapot – ami többször is előfordulhat életünk során – teljesen normális és szükséges a lelki fejlődésünk és gyógyulásunk érdekében. A begubózás nem a gyengeség jele, hanem egy szükségszerű állapot a gyógyulási és a fejlődési utunk során és egy természetes reakció a modern világ általi túlterheltségre.
Legutóbb júliusban éreztem azt, hogy vissza szeretnék húzódni a külvilágtól, hiszen annyi változás történt az életemben azt az megelőző 8-10 hónapban, hogy azt éreztem most meg kell állnom és asszimilálódnom kell. Befelé fordulni, önmagamnak adni, pihenni és hagyni, hogy a lelkem utolérjen. Ebből természetesen újra egy új Klári született.
Ebben az írásban mélyebben megvizsgáljuk, miért normális a begubózás, mi a célja, és hogyan vihetjük véghez hatékonyan.
MI A BEGUBÓZÁS?
Mindannyian folyamatosan belemegyünk és kijövünk ebből az úgynevezett „begubózott állapotból”, amikor a gyógyulás útjára lépünk. Ez a folyamat, amit metamorfózisnak is nevezünk, az átalakulás egyik formából a másikba, az átváltozás, a TRANSZFORMÁCIÓ állapota.
Mint amikor a pillangó átmegy a báb állapoton és örökre átalakul – soha többé nem lesz már ugyanaz. A gyógyulás során is eljön az az idő, amikor befelé kell fordulnunk, távolabb kerülve a környezetünktől egy teret hozunk létre magunknak, hogy elkezdjük felfedezni saját magunkat, azt, hogy mit szeretnénk, és mi a saját szükségletünk. Ez az állapot a belső felfedezés folyamata, ami után egy átalakult, új én születik meg.
MIÉRT NORMÁLIS A BEGUBÓZÁS?
A begubózás egy válaszreakció a túlterhelt idegendszerünk által a hozzánk áradó túl sok ingerre. Gyakran megtörténhet, hogy a mindennapok forgatagában elfelejtjük saját szükségleteinket, és háttérbe szorítjuk az önmagunkkal való kapcsolatunkat vagy a saját szükségleteinket. A begubózás lehetőséget biztosít arra, hogy újratöltsük az elemeinket és visszatérjünk önmagunkhoz, valamint azokra a belső szükségletekre fókuszáljunk, amelyeket elnyomunk a mindennapi rohanás közepette.
MI A CÉLJA A BEGUBÓZÁSNAK?
A begubózás célja, hogy visszataláljunk valódi önmagunkhoz. A modern társadalom számos kihívást és elvárást gördít elénk, amelyek sokszor elvonják figyelmünket a számunkra fontos dolgokról és céljainkról. A begubózás során lehetőségünk nyílik átgondolni életünket, újraértékelni prioritásainkat és meghatározni, merre szeretnénk tovább haladni.
Ez az állapot akkor történik, mielőtt kiemelkedik az új forma, az új tudatosság, az új én.
A gyógyulási úton is eljön az az idő, amikor befelé kell fordulni és távolabb kerülünk a kapcsolatainktól. Ilyenkor egy teret hozunk létre magunknak, hogy elkezdjük felfedezni saját magunkat, hogy mi a saját szükségletünk és az életünket egy teljesen új módon kezdjük alakítani.
HOGYAN VÉGEZZÜK HATÉKONYAN A BEGUBÓZÁST?
1. Adj magadnak engedélyt arra, hogy begubózz
Az első és talán legfontosabb lépés az, hogy ne érezz bűntudatot amiatt, hogy több időt töltesz egyedül. A begubózás időszaka a személyes fejlődésed és gyógyulásod szolgálja, ezért elengedhetetlen, hogy ezt elfogadd és megengedd magadnak.
2. Hozd létre a megfelelő környezetet a begubózáshoz
Alakíts ki egy olyan helyet az otthonodban, ahol kényelmesen és nyugodtan tudsz lenni. Ez lehet egy olvasósarok, puha pléddel és párnákkal, egy meditatív tér vagy akár egy nyugodt zug is a kertben. A lényeg, hogy itt tényleg csak te legyél, és teljesen ki tudj kapcsolódni.
3. Használd ezt az időt öngondoskodásra
A begubózás nem egyenlő a tétlenséggel. Olvasd el azokat a könyveket, amelyek már régóta érdekelnek, kezdj el naplózni, meditálni vagy olyan kreatív tevékenységekkel foglalkozni, amelyek örömet okoznak számodra. Ezek az időtöltések segítenek abban, hogy jobban megértsd önmagadat és szükségleteidet. Az sem baj, ha sokat alszol, ebben az esetben az idegrendszerednek erre van szüksége, ezért add meg magadnak mindazt, amire szükséged van.
4. Kommunikáld le a begubózást a szeretteiddel
Nem kell teljesen magányosnak lenned a begubózás alatt. Ha úgy érzed, hogy szükséged van rá, oszd meg érzéseidet barátaiddal vagy családtagjaiddal. Fontos, hogy ők is értsék, miért vonulsz vissza egy időre, és támogathassanak téged ebben a folyamatban.
5. Legyél kedves és szeretetteljes magaddal
Fogadd el, hogy a gyógyulás időt vesz igénybe. Ne erőltesd magadra a gyors változást, hanem hagyj időt a folyamatnak. Az önmagad iránti kedvesség, szeretet és türelem elengedhetetlen ebben az időszakban. Erre szoktam mondani, hogy “szeresd át magad ezen a folyamaton.”
MINDENKI MÁSKÉPPEN ÉLI MEG A BEGUBÓZÁST
Minden embernél máshogy néz ki ez az állapot. Van, akinek nehezebb ebbe belemenni, van, akinek könnyebb. Személy szerint én szeretek egyedül lenni és nem érzem magam rosszul.Minden alkalommal amikor meggyászoltam egy szerettem elvesztését, vagy egy nagy változást történt az életemben és el kellett engednem valami régit, akkor begubóztam. Volt, hogy hetekre, volt, hogy hónapokra és számomra ez segített a gyógyulásban.
Van, amikor randizom magammal, elviszem magam ebédelni, vagy elmegyek egyedül moziba vagy sétálni.
Öngondoskodásként főzök, digitális detoxot tartok, távol a social mediától, és elkezdek csak magamnak adni.
Gyakran vagyunk másokkal körülvéve, rengeteg üzenet és inger ér minket nap mint nap, és nem vagyunk önmagunkkal. Ebben az állapotban szinte lehetetlen felfedezni önmagunkat és a saját, valódi igényeinket. De ha nem ismerjük a saját igényeinket, akkor hogyan fedezhetnénk fel a boldogságot?
Mindannyian különféle emberek vagyunk, különféle szükségletekkel, meg kell találnunk a módot arra, hogyan tudunk átmenni ezeken a nehezebb tapasztalásokon az életben, ami egyben egy új minőséget hoz magával.
A TUDATOSSÁG FONTOSSÁGA
Mindenki átmegy a begubózás állapotán az élete valamelyik szakaszában, akkor is ha elindul a spirituális fejlődés és gyógyulás útján, ezért fontos beszélnünk róla, hogy megértsük, mi történik velünk.
A tudatosság segítségével felismerhetem, hogy mikor van erre szükségem és akkor mit kell tennem, hogy visszatérjek az egyensúlyomhoz vagy a transzformáció után egy új emberként szülessek újra.
Például én általában akkor leszek feszült, amikor nincs lehetőségem befelé fordulni és magammal lenni. Most már tudom, hogy erre szükségem van, ezért tudatosan időt kell szánnom erre, be kell terveznem az ilyen fajta öngondoskodást, hogy fenntartsam az egyensúlyom.
MIÉRT FONTOS, HOGY MEGADJUK MAGUNKNAK A BEGUBÓZÁS LEHETŐSÉGÉT?
Ez nem önzőség. Önmagunk legjobb barátjának és szerető szülőjének kell lennünk. Csak akkor tudjuk szeretni és szolgálni az embereket magunk körül, ha először magunkat szeretjük és magunknak adunk. Ha szeretjük és tiszteljük magunkat, másoktól is ezt kapjuk vissza. A belső gyermekünknek meg kell adnunk azt, amire vágyik. Sokunknak gyerekkorban nem volt erre lehetőségünk, így nekünk kell most megteremteni ezt a szeretetteljes és törődő kapcsolatot önmagunkkal.
A kapcsolatainkban le lehet kommunikálni a partnerünk felé, hogy tudják min megyünk keresztül. Ha mi tiszteljük és szeretjük magunkat, mások is ezt fogják tenni. De sokan szívességeket teszünk másoknak és másokat teszünk előtérbe.
Kezdjük tehát felismerni és elfogadni ezt a stádiumot a gyógyulásunkban és elkezdeni megadni magunknak azt, amire vágyunk. Soha többé ne hagyjuk magára a belső gyermekünket! Meg kell hoznunk ezt a döntést és határokat húzni, önmagunkért. Nálam ez évekbe telt, de abszolút megérte és olyan csodálatos emberek vesznek körül, akik így fogadnak el engem. Így tudok nekik is adni.
Kezdjétek el elfogadni és elindulni ezen az úton. Először magadnak kell ott lenned, és utána másoknak.
Ez azt jelenti, hogy befelé fordulunk és új emberként térünk vissza, és újra kapcsolódunk ebből a csodálatos állapotból, amit megteremtettünk önmagunkban.